A vizsgálatokról
Az alábbiakban tájékozódhat az alváslaborokban és a neuropszichológiai vizsgálóhelyeken elérhető szolgáltatásokról. Esetleges kérdéseit a tájékoztatók melleti űrlapok segítségével teheti fel szakembereinknek.
Alvászavar
Itt tájékozódhat az alvászavar kivizsgálásával kapcsolatos eljárásokról.
Neuropszichológia
Itt tájékozódhat a neuropszichológiai vizsgálatokkal kapcsolatos információkról.
Kérjük a regisztrációhoz töltse ki az alábbi úrlapot. A regisztráció elvégzéséről munkatársunk hamarosan értesíteni fogja.
Regisztrációs űrlap
Megváltoztak a jogosítvány megújításának egészségügyi követelményei
Alvászavar-gyanú esetén alvászavar szűrővizsgálat is szükséges
Az utóbbi években több kutatás eredménye világított rá, hogy a közlekedési balesetek hátterében gyakran húzódik meg az obstruktív alvási apnoé szindróma (OSAS) nevű alvászavar. Ezért ez év április elsejétől úgy módosultak a jogosítvány megújításához szükséges egészségügyi alkalmasság feltételei, hogy azokat a gépjárművezetőket, akiknél felmerül a mérsékelt vagy súlyos obstruktív alvási apnoé gyanúja, a vezetői engedély kiadását vagy megújítását megelőzően alvászavar szűrővizsgálatra kell beutalni. A rendelet módosításának célja, hogy radikálisan csökkentse és megelőzze az egyik legveszélyesebb alvászavarban szenvedő betegek által okozott, gyakran tragikus kimenetelű közlekedési balesetek előfordulási kockázatát. A kezeletlen OSAS betegek ugyanis 2-3-szor valószínűbben okoznak közlekedési balesetet, mint egészséges társaik. Ezek a betegek megfelelő, hatékony terápiás kezelés mellett azonban továbbra is részt vehetnek a közlekedésben.
Magyarországon 2015. április 1-jén lépett hatályba az irányelvet meghonosító jogszabály, a 13/1992. (VI.26.) NM rendelet, amely kimondja: „Azon kérelmezőket, akiknél fiziológiai jellemzőik alapján felmerül a mérsékelt vagy súlyos obstruktív alvási apnoé szindróma gyanúja, a vezetői engedély kiadását, illetve megújítását megelőzően alvászavar szűrővizsgálatra kell beutalni. …”
Obstruktív alvási apnoé szindróma és előfordulása
Az obstuktív alvási apnoé szindróma egy olyan alvásfüggő légzészavar, amelyben alvás alatt a garatizmok ellazulása a felső légút elzáródását okozza, és az alvó 10 másodpercet meghaladó ideig nem kap levegőt. A szervezet érzékeli az ilyenkor kialakuló oxigénhiányt, és az alvást megszakítva felébreszti az alvót, hogy aktivizálja a légút izmait és elkerülje a fulladást. Ez a folyamat akár több százszor is megismétlődhet az alvás folyamán, és ezek az oxigénhiányos állapot okozta mikroébredések megakadályozzák a pihentető, folyamatos mélyalvás létrejöttét. A betegség következtében a beteg azonnal olyan tünetekkel szembesül, mint a nappali fáradtság, a túlzott nappali aluszékonyság, a váratlan bealvás, az ingerlékenység, és a koncentrációs képesség jelentős csökkenése.
A kezeletlen OSAS hónapok, évek alatt olyan betegségek kialakulását okozza, mint a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az agyi és szívérköri rendellenesség. Hosszú évek alatt pedig stroke-hoz, szívinfarktushoz, elbutuláshoz és korai elhalálozáshoz vezet.
A betegség súlyosságát az apnoé-hipapnoé index (AHI index) alkalmazásával mérik, ami az egy alvásóra alatti légzészavarok számát mutatja meg. Ha ez a szám 5-15 között van, akkor enyhe, ha 15-30 között, mérsékelt, ha pedig 30 feletti, akkor súlyos alvási apnoéról beszélünk.
Az alvási apnoé, a betegség természetéből adódóan magától nem múlik el, sőt az évek előrehaladtával súlyosbodik.
Az obstruktív alvási apnoé szűrése
Az obstruktív alvási apnoé gyanúját a háziorvosok és az üzemorvosok állapítják meg az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során, ahol a betegséget kísérő fiziológiai jellemzőket (kor, nem, testtömeg-index, magas vérnyomás) mérő, a nemzetközi szakmai alvástársaságok által elismert és validált kérdőívet töltetnek ki a sofőrrel. Akiknél a kérdőív pozitív eredményt hoz, szomnológus (alvászavarok gyógyításával foglalkozó szakorvos) által kiértékelt alvászavar szűrővizsgálaton kell részt venniük, ami akár a beteg otthonában is elvégezhető egy éjszaka alatt. A vizsgálat célja a gyanú alátámasztása, a betegség súlyosságát jelző, úgynevezett AHI-index (az egy alvásóra alatti légzészavarok száma) objektív megállapításával. Ha ez érték magasabb 15-nél, további, alvásdiagnosztikai központban végzett, éjszakai alvásvizsgálat szükséges az alvásfüggő légzészavar részletes feltárásához, a diagnózis felállításához és a kezelés meghatározásához.
Az alvási apnoé terápiája
A mérsékelt, illetve a súlyos obstruktív alvási apnoé leghatékonyabb terápiája gyógyászati segédeszközzel, az úgynevezett CPAP vagy BiPAP készülékkel biztosítható. A CPAP „continuous positive airway pressure”, azaz folyamatos pozitív légúti nyomásterápia során a légutakat a lélegeztető készülékhez hasonló eszköz által előállított levegőnyomás akkorára nyitja, hogy a garat alvás közben ne tudjon elzáródni, s a levegő akadálytalanul haladhasson át rajta. A terápia azonnal megszünteti az éjszakai légzéskimaradásokat, ezáltal a véroxigénszint ingadozását, és lehetővé teszi a pihentető mélyalvást, így minimálisra csökkenti a betegség következtében fennálló baleseti kockázatot. A tünetmentes állapot kizárólag a terápia folyamatos alkalmazásával tartható fent, mert a betegség nem gyógyítható, csak kezelhető.
A terápia hatékonyságának köszönhetően a 13/1992. (VI.26.) NM rendelet lehetővé teszi, hogy olyan mérsékelt és súlyos alvási apnoés betegek is vezethessenek gépjárművet, akik alvásdiagnosztikai központban kiállított szakorvosi véleménnyel tudják igazolni, hogy folyamatos terápiás kezelésük során állapotjavulást értek el. Az 1.-es alkalmassági csoportba tartozó gépjárművezetők („úrvezetők”) esetében a felülvizsgálatot 3 évente, míg a 2.-es alkalmassági csoport (hivatásos vezetők) esetében évente kell elvégezni.
Kérdés felvetése
Kérjök töltse ki az alábbi űrlapot.
A www.alvasvizsgalatok.hu referencia rendelőben dolgozó szakemberek hamarosan választ adnak kérdésére.
Kérdés felvetése
Kérjök töltse ki az alábbi űrlapot.
A www.alvasvizsgalatok.hu referencia rendelőben dolgozó szakemberek hamarosan választ adnak kérdésére.
Közlekedés biztonság kockázatának klinikai és neuropszichológiai vizsgálata
A klinikai és neuropszichológiai szakvizsgálat célja:
A vizsgált személy kognitív és mentális képességének vizsgálata, állapot felmérése.
A vizsgálat eredményének felhasználási területei:
- Közúti járművezető alkalmasságának megítélése /13/1992. (VI. 26.) NM rendelet/
- kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmasságának megítélésénél (I-es, II-es csoport) 22/1991. (XI. 15.) NM rendelet
- Sportorvosi alkalmasság megítélésénél
- Munkaköri alkalmasság megítélésénél
A pszichológiai alkalmassági vizsgálat tartalma:
- klinikai pszichológiai interjú
- pszichológiai exploráció
- figyelemvizsgálat
- reakcióidő vizsgálata
- szenzomotoros koordináció vizsgálat
- pszichovegetatív paraméterek vizsgálata
- mentális funkciók vizsgálata
- személyiségvizsgálat
- kérdőívekkel
- projektív tesztekkel.
NEUROPSZICHOLÓGAI LABOR BEMUTATÁSA
MOTOROS ÉS SZENZOMOTOROS FUNKCIÓK VIZSGÁLATA
KOMPLEX SZENZOMOTOROS VIZSGÁLÓ ÉS KONFLIKTOMÉTER
Rendeltetés és felhasználási terület:
A Komplex szenzomotoros vizsgáló, különböző típusú reakciók mérésére kialakított vizsgálóeljárás együttes. A gyárilag beépített egyszerű, diszjunktív, vagy döntési típusú feladatokban, eltérő összetételű és/vagy időzítésű ingersorozatok exponálhatók, azonos feladathelyzetet biztosítva minden időpontban, minden vizsgált személy számára.
Ajánlott alkalmazás:
- Közlekedési és egyéb speciális területeken alkalmasság vizsgálatok végzéséhez.
- Többszörösen balesetezők vizsgálatához, rehabilitációs problémák megoldásához.
- Fegyvertartás alkalmasság vizsgálatához.
- Műszaki-pszichológiai vizsgálatokhoz, kutatásokhoz.
- Sportpszichológiai vizsgálatokhoz.
KOMBINÁLT DISZTRIBUTÍV FIGYELEMVIZSGÁLÓ
Rendeltetés és felhasználási terület
A készülékkel a megosztott (disztributív) figyelem, a koncentrációs teljesítmény, az optomotoros kétkezes koordináció, valamint közvetve a monoton munkavégzés hatása, a frusztráció tolerancia és a tartós terhelés hatása vizsgálható.
A disztributív figyelemvizsgáló készülék jól használható alkalmasság-vizsgálatok során, főként olyan esetekben, amelyeknél fontos követelmény a figyelem magas szintje és tartóssága, a zavartalan optomotoros koordináció, a gyors bimanuális mozgásreguláció.
Ajánlott alkalmazás:
- Gépjárművezetői, gépkezelői, operátori munkakörök,
- Lőfegyvertartással kapcsolatos munkakörök,
- Tanulékonyság, képezhetőség vizsgálata,
- Beválási, terhelési és igénybevételi vizsgálatok,
- Többszörösen balesetezők vizsgálata,
- Rehabilitáltak vizsgálata,
- Általános lélektani vizsgálatok,
- Kísérleti kutatómunka.
RICOSSAY-FÉLE KÉZ-ÉS UJJÜGYESSÉG VIZSGÁLÓ
Rendeltetés és felhasználási terület
Produkciófelülete munkapróba, amely alkalmas az ujjmozgások manipulatív tevékenységének, precizitásának, a sikerre, kudarcra történő reagálás vizsgálatára, elemzésére.
A vizsgálat során vizsgált személynek apró golyókat kell párosával kicsi lemezpárok közé behelyeznie úgy, hogy azok ott biztonságosan megálljanak.
A készülékkel a vizsgálati személy ujjainak mozgékonyságát, ügyességét, a „megragadás” biztonságát vizsgálhatjuk.
A feladat megoldása közben végzett megfigyeléseink alapján képet alkothatunk arról is, hogy a vizsgált személy hogyan viszonyul a feladathelyzethez, milyen stratégiákat alkalmaz a teljesítmény létrehozására, mennyire és milyen szempontokban igényes saját teljesítményével szemben, stb. A Ricossay-féle vizsgálattal felmérhetjük a vizsgált személy mozgásteljesítményét, elemi mozgásképességének, az ujjügyességének a szintjét.
Ajánlott alkalmazás:
- Előzetes alkalmasság vizsgálatok
- Időszakos alkalmasság vizsgálatok
- Pályaválasztási tanácsadás
- Nevelési tanácsadás
- Kezesség (jobb/bal) megállapítása
MIKROMANIPULÁCIÓS TREMORMÉTER
Rendeltetés és felhasználási terület
A piezoelektromos érzékelővel működő műszer a tremorjelenségre jellemző kéz, vagy ujjremegések számának (frekvenciájának), a remegések nagyságának (amplitúdójának) mérésére, és a remegések amplitúdó szerinti szelektálására szolgál.
A műszerrel gyors és pontos vizsgálat végezhető. A mérési adatok a számjegyes kijelzőkről azonnal leolvashatók. Az alkalmazott piezoelektromos érzékelő kizárja a hagyományos ún. „kontaktus” tremométereknél előforduló, a célra tartás pontatlanságából eredő hibákat.
Ajánlott alkalmazás:
- Terheléses-igénybevételi vizsgálatok alkalmával
- Lőfegyvertartással kapcsolatos munkakörök,
- Orvosi gyakorlatban (pl. egyensúlyzavarok, mozgásszervi zavarok diagnosztizálásában, idegrendszeri és mozgásszervi rehabilitáció során stb.),
- Tanulékonyság, képezhetőség vizsgálata,
- Fiziológiai és általános lélektani vizsgálatok,
- Sportolók pszicho fiziológiai jellemzőinek tanulmányozásához.
STABILOMÉTER
Rendeltetés és felhasználási terület
A mindennapi élet során általában gyorsan és eléggé pontosan érzékeljük a térben elfoglalt helyünket.
A tér vízszintes és függőleges irányaira vonatkozó automatikus tájékozódási képességünk két tényezőn alapszik:
A tér vízszintes és függőleges irányaira vonatkozó automatikus tájékozódási képességünk két tényezőn alapszik:
- testünkre, végtagjainkra, belső szerveinkre ható gravitáció,
- környezetünk, látóterünk tele van vertikális és horizontális síkokkal és irányokkal, s ezek látása elősegíti testünk helyzetének meghatározását.
A stabilométer a vizsgált személy testtartásának stabilitását és egyensúlyérzékelésének biztonságát vizsgálja, mivel a készülék jól jelzi a gyakorlati szempontból már jelentős, legkisebb egyensúlyi bizonytalanságot is.
A műszer a mért adatokból:
- a kiértékelést segítő diagramokat készít,
- amelyek azonnali értékelés céljából monitoron megjeleníthetők,
- vagy komplett mérési jegyzőkönyv formájában nyomtathatók.
Ajánlott alkalmazás:
- Drog-, gyógyszer- és alkoholhatás kiszűrése,
- Pályaalkalmassági vizsgálatok
- Többszörösen balesetezők
- Lőfegyvertartással kapcsolatos munkakörök,
- Orvosi gyakorlatban (pl. egyensúlyzavarok, mozgásszervi zavarok diagnosztizálásában, idegrendszeri és mozgásszervi rehabilitáció során stb.),
- Rehabilitációs problémák eldöntése
- Nevelési tanácsadásnál
- Neurológiai és pszichiátriai vizsgálatok,
- Sportpszichológiai vizsgálatok.
- Általános alkalmassági vizsgálatok
- Speciális esetekben.
MÉLYSÉGLÁTÁS VIZSGÁLÓ
Rendeltetés és felhasználási terület
A térmélység érzékelése azoknak a fizikai, fiziológiai és pszichofizikai jelenségeknek az összessége, amelyek segítségével a normális, felnőtt ember a tőle különböző távolságokra elhelyezkedő tárgyak pontos lokalizációjára, távolságuknak pontos becslésére képes.
Érzékszervi modalitás, közeli és távoli objektumok látásának észlelése.
Ajánlott alkalmazás:
- Előzetes és időszakos alkalmassági vizsgálatok
- Közlekedés pszichológiai vizsgálatok
- Pályaválasztási tanácsadás
- Rehabilitáció.
Klinikai Tesztek:
- Wisconsin kártyarendező teszt
- Pieron teszt
- Stroop teszt
- Trail Making tesztek
- Rey Osterreich összetett ábra teszt
- Beck-Skála
- MMPI
- Wechsler memória és inteligencia skála
- Raven tezst
- Mini Mentál Teszt
Kapcsolat
hívjon
+36 70 452 40 89
Küldjön email-t
alvasmedicina@csoportpraxis.hu
Címünk
5000 Szolnok
Baross utca 49-51